Kisgyermekeseknek

Gyerekjóga

31 augusztus 2011
Gyerekjóga bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Jóga 3-12 évesek számára

A jóga a test-lélek-szellem harmóniáját, egységét megalkotva gyógyít és egyensúlyt teremt. A gyermekjóga mindezt a gyermekek nyelvére fordítja le, miközben megszeretteti velük a mozgást. Több ezer éves tudást és hagyományt ismerhetnek meg játszva, felszabadultan. Gyökereiben ugyanolyan, mint a felnőtt jóga, mégis a gyerekek élvezhető, teljesíthető, játékos formában tapasztalják meg a jóga valamennyi jótékony hatását. Elengedhetetlen a mozgás, a játék, a mese, a drámajáték alkalmazása.

A gyerekek a gyakorlatokkal könnyedén azonosulnak. Szinte észre sem veszik, mennyit dolgoznak az órán, mert az ászanákat játékos formában tanuljuk. Mindeközben testükről, a természetről, a világról is számos ismerettel gazdagodnak.

Az  órák rendkívül dinamikusak; sokat kúszunk, mászunk, gördülünk, lógunk, forgunk, nyávogunk, gorillaként üvöltünk, utánozzuk az állatok hangjait – ugyanis sok ászana végzésekor egy állat „bőrébe bújunk”. Légzőgyakorlatokat, koncentrációs gyakorlatokat rövid ideig végzünk. Az ászanákat nem tartjuk ki. A 45 perc aktív játékos mozgással telik, ezt csak a pár perces relaxáció szakítja félbe. Minden alkalmat megragadunk a gyerekek érzelmi intelligenciájának fejlesztésére. A nagy mozgásos gyakorlatok kielégítik a kicsik óriási mozgásigényét. Nem a teljesítmény számít, hanem a mozgás öröme.
Az iskolai élethez való alkalmazkodás segítésére sok tartásjavító ászanát végzünk. A jobb és a bal agyfélteke működését is próbáljuk a gyakorlatokkal aktivizálni, együttes, harmonikus munkára szoktatni. Ismerkedünk a légzésszinkronnal és a pranayama gyakorlatokkal. A páros- és csoportos gyakorlatok fejlesztik a gyerekek érzelmi intelligenciáját és kapcsolatteremtést is.

A gyakorlatok egyszerre több izomcsoportot mozgatnak meg, és mindegyikben érvényesül az izmok és az ízületek erősítésének és lazításának optimális aránya. A gyermekjóga-foglalkozásokon testi-lelki-szellemi szinten átélt örömteli élményekből gyermekeink egész életük során táplálkozni tudnak.

A gyermekjóga minden gyermek számára nyitott, nem csak csendes és “jólnevelt” gyerekek végezhetik. Kifejezetten előnyös figyelemzavaros, beszédhibás, szorongó, vagy akár hipermozgékony gyerekeknek is. Egy olyan tudás birtokába juthatnak, amely egész életükön keresztül segítheti őket, bármilyen nehézséggel is küzdjenek!

Növekszik az állóképességük, testük rugalmassága, egészségesek lesznek, elkerülik a betegségeket és a stresszt. A fizikai hatásokon kívül mentális javulás is tapasztalható, a jógázó gyerekekben hamar kialakul a fegyelem, az egészséges értékrend és a kreativitás is. Minden gyerek különleges a maga nemében, és tökéleteset alkot valamiben. Ezeket az üzeneteket juttatjuk el hozzájuk.

Oktató:  Horváth Juli gyerekjóga oktató, gerincjóga oktató (magyar és angol), OKJ-s sportoktató

Időpont: kedd 16:00-16:45  Előzetes bejelentkezést kérnénk.

Árak:
1 alkalom 1200 Ft
3 alkalom 3300 Ft
5 alkalom 5000 Ft

 

Grafológiai elemzés és tanácsadás

26 augusztus 2011
Grafológiai elemzés és tanácsadás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva


A grafológia a pszichológia segédtudománya, mely segítségével a pszichét, az ember személyiségét lehet vizsgálni, megismerni.

Írásunk személyiségünk, gondolataink, érzéseink „lenyomata”, automatizált, egyedi mozgásforma, melyet agyunk irányít. Éppen ezért, segítségével mélyebb önismerethez juthatunk, feltárhatunk olyan tulajdonságainkat, működéseinket is, melynek valamely oknál fogva nem vagyunk tudatában, illetve megtudhatjuk pl., milyen  erősségeink, gyengeségeink, készségeink, képességeink vannak, hogyan működünk a kapcsolatainkban,  milyen a viszonyunk önmagunkhoz, milyen lelkiállapotban vagyunk.

Éppen ezért a grafológiai  tanácsadás megfelelő segítség lehet

–         pályaválasztás, pályamódosítás

–         karrier tanácsadás

–         párkapcsolati tanácsadás

–         önismeret mélyítése, gazdagítása céljából.

Árak:

Komplex személyiségelemzés: 18.000 Ft

Gyorselemzés/pillanatkép:          5.000 Ft

Pályaválasztási tanácsadás:       14.000 Ft

Párkapcsolati elemzés               14.000 Ft/fő

A tanácsadás menete:

Első személyes találkozás alkalmával megbeszéljük, milyen célból szeretné kérni az íráselemzést, illetve milyen témában kér segítséget, továbbá néhány, az elemzéshez szükséges adat felvételére kerül sor. Az írásminta elkészítése is ezen alkalommal történik.

Második konzultációnkon adom át az elkészített jellemzést, melynek tartalmát, tanulságait szintén átbeszéljük, illetve megnézzük, a jellemzés milyen módon segítheti a továbblépésben, fejlődésben.

Gyorselemzés: egy konzultáció (benne az írásminta elkészítése)

Bejelentkezés:
Benkó Erzsébet
erzsebetbenko@gmail.com
06/30/ 555-2109

Angol kreatív gyermekfoglalkoztató

26 augusztus 2011
Angol kreatív gyermekfoglalkoztató bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Angol nyelvű kreatív gyermekfoglalkoztató

indul ősszel Budapesten a XII. kerületben.

3-4 illetve 5-7 éves gyermekek

jelentkezését várjuk, akik heti egy délután szívesen részt vennének egy

45 perces angol nyelven folyó foglalkozáson.

Ezeken az alkalmakon drámajáték, mese nézés és kézműves foglalkozás útján varázsoljuk el a gyerekeket egy mesebeli világba, amelyben két varázslatos lény, Hocus és Lotus szerepébe bújva, játszva tanulnak meg angolul kommunikálni.

A foglalkozásokat fiatal pedagógus vezeti.

Az időpont változtatás jogát fenntartjuk, csak megfelelő létszám esetén tartjuk meg.

Bemutató foglalkozásokra jelentkezni lehet

az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Grósz Krisztina:

20/477-3107 vagy 70/220-4636 vagy nag9champa@gmail.com

Kádas Zsuzsanna:

30/838-7057 vagy tamarindokft@gmail.com

Helyszín:

XII. Hertelendy út 1/b 1/14 (14-es kapucsengő)

Ár:  1.300 Ft / 45 perces foglalkozás alkalmanként fizetve
10.000Ft/10 alkalmas bérlet

Ingyenes bemutató foglalkozás

és tájékoztató: 2011. szeptember 7 . 17 óra

Női torna

30 június 2011
Női torna bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Holdvilág Műhely kellemes hangulatához igazodva az itteni órák kis mozgásokkal, és nagy ismétlésszámmal járó gyakorlatsorokat tartalmaznak majd. Gondolhatunk ez alatt gerinctornára, erősítő, alakformáló, vagy nyújtó órákra. Aki nem szereti az ugra-bugrát, de nem akarja elhanyagolni az egészségét,  vagy egyszerűen csak a hétfői nap kedvezőbb a számára, szeretettel várom a Holdvilág Műhelyben minden hétfőn 19:00-20:00 óráig!

Oktató: Prezenszki Rita  aerobik szakedző (Fitness Akadémia)
Ár: 600Ft/ alkalom
Bejelentkezés: 06/30 352 75 37
prezenszkirita@gmail.com

Szülőkonzultációs csoport

23 május 2011
Szülőkonzultációs csoport bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A csoportos beszélgetés sorozat főleg nagycsoportos

óvodástól középiskoláig terjedő korcsoport

szüleinek szól.

Témáink rövid bevezető előadással:

  • ’Sajtkukac’ vagy tehetség? – Elmélkedés a kreatív gyermek lélektanáról
  • Merre tovább? – Iskola vagy pályaválasztás?
  • ’Határainkon…’ – Van-e rossz gyerek?
  • ’Szabadság és/vagy korlát?’ – Útban az iskoláskor felé
  • ’Amikor megoszlik a figyelem.’ – Testvérharc
  • ’Tükör által homályosan…’ – Önfejlődés egy életen át: ki tanít kit?

Szeretettel várjuk a szülőket erre a beszélgetéssorozatra vagy akár
egy-egy alkalomra pszichológus, tehetséggondozó szakember részvételével.

Bejelentkezést minden alkalom előtt kérnénk.
Részvételi díj: 1500Ft/alkalom
Első alkalom: július 20. szerda 17-19 -ig

Pszichológiai szolgáltatások- egyéni és kiscsoportok formában

23 május 2011
Pszichológiai szolgáltatások- egyéni és kiscsoportok formában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A tanácsadás választható formái:

–   több alkalmas (1-5 alkalmas konzultáció), heti egyszeri egyéni tanácsadás

–  egy alkalmas konzultáció, információadás

– előadások

A/ Karriertanácsadás:
Témái:

– Állásforrások a hirdetéseken túl,

–  modern önéletrajzformák,

– motivációs levél,

– felkészülés az állásinterjúra: szituációs gyakorlatok, pszichológiai tesztek,

– az elnyert állás megtartásának technikái,

– visszakerülés a munkaerő-piacra GYES után,

– kreatívabb problémamegoldás technikája,

– munkával kapcsolatos reális énkép kialakítása pszichológiai eszközökkel.

B/Pályakorrekciós tanácsadás:

– Személyiséghez illeszkedő szakma, munkaterület megtalálása tanácsadói és

– pszichológiai tesztek, kérdőívek segítségével

C/Gyermekekkel kapcsolatos konzultáció:

– Szülő konzultáció pályaválasztással, tanulási technikákkal kapcsolatban

– Nevelési kérdésekben: magatartási, beilleszkedési kérdésekben
viselkedésterápiás módszerek bevetésével.

D/Relaxációs, lazulós technikák tanítása gyermekek és felnőttek számára:

– Gyermekek és szüleik számára relax technikák, amelyek oldhatják a
tanulási zavarok
mögött álló félelmeket, fóbiákat, szorongásokat: egyéni formában

–  Felnőttek számára egyéni vagy kis csoportos formában,
szimbólumterápiás elemekkel

Tanulók számára felső tagozattól:

– Pályaválasztási, pályakorrekciós tanácsadás önismeret- és szakmaismeret   segítségével

–  Kreativitásfejlesztés

– Tanulási módszerek fejlesztése enyhe tanulási problémáknál

A fenti témákban minden érdeklődőt szeretettel vár

pszichológusunk, aki egyben munka-pályaválasztási tanácsadó, tehetségfejlesztő

szakember is.

Előzetes bejelentkezést minden alkalommal kérnénk:
Mail: holdvilag.info@gmail.com
Tel: 06 30/331 22 33

Hírlevél

20 április 2011
Hírlevél bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Egy hét a várandósokért és a családokért. Születés hete . Hónapok óta tervezgetjük. 47 ingyenes program. Május 2-8. Sok-sok önkéntes szakember által. Gyere, vegyél részt programjainkon.  A HoldVilág Műhely és az Életkör szervezésében. Add tovább a hírt! Ha szeretnél Te is segíteni alul olvasd el a felhívást.


Van várandós az ismerőseid között?  Téged is megérint, érdekel az  anyává válás,  várandósság, szülés, gyermeknevelés témája?  Szeretnél pár éven belül kisbabát?

Május 2-8-ig ingyenes programokkal várjuk azokat, akik érdeklődnek a téma iránt,  hogy ezzel segítsük a családdá válást, a harmonikus családi életet.

Szülés körüli segítőként hónapok óta tervezzük, készülünk a programsorozatra.  Szeretnél részese  lenni ennek a  kezdeményezésnek?

  • Ha van pár óra szabad időd
  • Ha Te vagy ismerőseid az anyagi, tárgyi feltételekben segítenének
  • Ha vállalnál szórólap nyomtatást, osztogatást
  • Ha továbbítanád  az információkat olyan szakembereknek, központoknak, akik gyermekekkel, várandósokkal foglalkoznak (Pl védőnők.) És ismerőseidnek
  • Ha szállításban tudnál segédkezni
  • Ha tudsz kicsit fotózni
  • Egy kb. 10 perces flashmob  részese is lehetsz, ami egy táncos  reklámanyag lesz

Jelentkezz nálam: Vargáné Nagy Anna konduktor, dúla, kismamajóga oktató
holdvilag.info@gmail.com
06 30/331 22 33
www.holdvilag.com

Hírlevél

20 április 2011
Hírlevél bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Programjaink


a HoldVilág Műhelyben:
———————————————————————-

DÚLAHÉT

2011. szeptember 10-18.

10 éves a Magyarországi Dúlák Egyesülete (MODULE)

Ingyenes programok az Életkör és HoldVilág Műhely szervezésében

Helyszín: Életkör (Budapest XII., Hertelendy utca 1/b 1. em. 14., Kapucsengő: 14)
Tovább

———————————————————————————————————————————————-

Szülőknek (új programok!!) katt ide

———————————————————————————————————————————————-

Várandósoknak (időpontváltozások!) katt ide

———————————————————————————————————————————————

Mindenkinek katt ide

——————————————————————————————————————————————–

Megfizethető egyedi faldekoráció

IFRESCO WALL  Falnyi méretű freskó hatású egyedi dekoráció. “Láthatatlan illesztés”, Kitáguló tér. Tökéletes harmónia.

IFRESCO PICTURE Kép méretű freskó hatású hazavihető dekoráció. Rendelhető egyedi kompozíció, fotó, grafika is.

Tovább

——————————————————————————————————————————————-

Cím: XII. Hertelendy József utca 1 / b,  1 em. 14.

Web: www.holdvilag.com ;
e-mail: holdvilag.info@gmail.com
Tel: 06 30/331 22 33.

Várunk szeretettel!

Régen  a nők többet tudtak a szülésről és a női test működéséről. Kultúránkban nem jellemző ennek a tudásnak az átadása sem a családban (kevés kivétellel), sem az iskolában. Ha szeretnél beszélgetni, több információval rendelkezni a várandósság, vajúdás, szülés témájában, gyere el, hallgasd meg egy dúla tapasztalatait. A várandósság bármelyik szakaszában ajánlott.
Helyszín: Életkör

    Várandós masszázs további infók
A várandósság teljes idején javasolható a kismamáknak, hogy javuljon a közérzetük, csökkenjen a hát- és derékfájásuk, valamint testük vizesedése, és hogy a lehető legteljesebben éljék meg ezt az időszakot
Időpont: péntek 12-16 h-ih
Helyszín:  Életkör

    Dúlaszolgálat további infók
A múltban természetes volt az asszonyok számára, hogy asszonytársak segítsék őket szülés közben, akik saját élményeik, tapasztalataik alapján nyújtanak megerősítést. Asszonytársi segítő: ő a dúla.

Hordozókendő tanfolyam

1 március 2011
Hordozókendő tanfolyam bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A baba nem szeretne mást, mint ismerős környezetben, ismerős illatok és hangok között lenni. Sajnos őt nem érdekli, a babakocsi hány ezerbe került, vagy a tudomány mai állása szerint fel szabad-e venni a babát, ő csak a mamit akarja, a bőre illatát és melegét, ahogy eddig is volt…

Az emberkölyök hordozásra született. Nem képes anyja után futni, mint egy kiscsikó, sem csendben egész nap lapulni a fészekben, mint egy kisnyúl. Szüksége van az anyja állandó jelenlétére, mivel ilyen kis korban még nincs időérzéke, így az egy perc és az örökre neki egy és ugyanaz.

Sokan azt gondolják, a baba körüli nyüzsgés fárasztó, túlterheli az idegrendszerét, holott épp az ellenkezőjéről van szó. Az első hetekben-hónapokban akkora az idegrendszer fejlődési potenciája, hogy ingerekre van szüksége a fejlődéshez. Hangokra, fényekre, illatokra, mozgásra.

Ortopédiai szempontból is előnyös a hordozás. A baba csípőízülete előnyösebben fejlődik terpesz-guggoló tartásban, amelyben  a hordozókendőben is elhelyezkedik, mint kinyújtott lábakkal, feltéve, ha helyesen kötöd meg. Hasznos eszköz a csípőficam megelőzésében, illetve kiegészítő terápiájában.

Sok – főleg városi – anyának okoz gondot a babával való közlekedés, így a lehető legkevesebbszer mozdul ki otthonról, ami se a babának, se a mamának nem jó. A kendőnek önsúlya gyakorlatilag nincs, a közlekedési eszközökre nem kell felemel(tet)ni, és olyan terepen is lehet vele közlekedni, ahol a babakocsi kereke elakadna. Így az aktív szülőknek nem kell lemondaniuk a közös családi túrákról sem.

Ha úgy érzed, hordozni szeretnéd a babádat, fontos, hogy előtte konzultálj szakemberrel, aki segít kiválasztani a megfelelő hordozóeszközt (kendőt) és elmagyarázza a helyes hordozás szabályait, technikáját. Ha már hordozod a babád, fontos, hogy az ő és saját egészséged érdekében ezt megfelelően tedd!

És végül még egy fontos szempont. Sehol nincs kőbe vésve, hogy a babát csak az anya hordozhatja. Hordozhat bárki, akit a baba jól ismer, hiszen neki az apa illata és hangja is ismerős. De akár nagyszülő, idősebb testvér is magára kötheti a kicsit.

Az oktatás a Beli Buba Babahordozó Iskola (LANA hordozókendő) módszere szerint történik.  A tanfolyamon kendő vásárlásra és kölcsönzésre is lehetőség van!

Hordozókendő tanfolyam várandósoknak

A tanfolyam két részből áll. A kettő együttes ára 5.000 Ft. Az első rész a harmadik trimeszterben ajánlott, a második rész bármikor a szülés után elvégezhető. (Jöhetsz akár a kisgyerekes 1. részre is!)

1. Várandósan a baba megszületése előtt

A hordozás története, elmélete, testi-lelki előnyök, anatómiai szempontok megismerése. “Pocakkötés” megtanulása hordozókendővel, amellyel haspántszerűen megtámasztható a pocak, így tehermentesíthető a gerinc. Valamint egy elölhordozós kötés elsajátítása, hogy rögtön születésétől kezdve hordozhasd a kisbabádat.

2. A baba megszületése után

A baba megszületése után további elöl használható kötéseket tanulhatsz és megismerkedhetsz a kendőben való diszkrét szoptatás praktikáival is.

Hordozókendő tanfolyam kisgyerekeseknek

A tanfolyam 3 részes, hogy mindig azt a tudást szerezhesd meg, amelyre éppen szükséged van. A tanfolyam ára alkalmanként 3.500 Ft, amelyre a párod vagy más családtagodat is elhozhatod. (Az ár családi ár!) Mindhárom tanfolyam elvégzése esetén az együttes ár: 9.000 Ft! A gyakorláshoz kendőt biztosítok!

1.  A hordozás elmélete + 4 hónapos kor alatti babák hordozása (elöl hordozás)

Ezen a tanfolyamon a hordozás testi-lelki előnyeit, ortopédiai szempontjait ismerheted meg, valamint megtanulhatsz néhány elöl hordozáshoz használható kötést. A tanfolyamra jöhetsz saját babáddal vagy gyakorolhatsz játék babával is.

2. 4 hónapnál idősebb babák hordozása (háton és csípőn hordozás kezdőknek)

3-4 hónaposnál idősebb babák szüleinek ajánlott, két-háromféle háton és csípőnhordozási kötés megtanulása

3. Idősebb babák és kisgyermekek hordozása (háton és csípőn hordozás haladóknak)

Azoknak ajánlott, akik már hordoztak háton és további kötéseket szeretnének megtanulni

Időpont márc 24. csütörtök
14:30-16:30-ig kisgyermekeseknek
17:00-19:00 várandósoknak

Előzetes bejelentkezést kérnénk!
forrás: www.tudatosszules.hu

Nem szeretne mást, mint ismerős környezetben, ismerős illatok és hangok között lenni. Sajnos őt nem érdekli, a babakocsi hány ezerbe került, vagy a tudomány mai állása szerint fel szabad-e venni a babát, ő csak a mamit akarja, a bőre illatát és melegét, ahogy eddig is volt…Az emberkölyök hordozásra született. Nem képes anyja után futni, mint egy kiscsikó, sem csendben egész nap lapulni a fészekben, mint egy kisnyúl. Szüksége van az anyja állandó jelenlétére, mivel ilyen kis korban még nincs időérzéke, így az egy perc és az örökre neki egy és ugyanaz.

Thai lábmasszázs

13 február 2011
Thai lábmasszázs bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A thai lábmasszázs sok tekintetben eltér a hagyományos talpmasszázstól. Nem szűkül le a talp masszírozására, hanem combközépig masszírozza a lábakat. A talpon sem a hagyományos módon dolgozik a reflexpontokkal, hanem egy speciális pálcikával fokozza a presszúra hatásait.  A kezelés egy váll és fejmasszírozással zárul.

Az olajjal történő masszírozás az egész szervezet működésére szabályozó, kiegyenlítő, harmonizáló hatással van. Serkenti a vér- és nyirokkeringést, ezzel az immunrendszerre is pozitív hatást fejt ki.

Masszőrünk Bárdosné Salfay Csilla okleveles masszőr.

Bejelentkezést kérnénk!
Ár: 4000Ft/60 perc

« Előző oldalKövetkező oldal »